4 éve koptatom a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola padjait. Megkezdtem az ötödik évemet is. Imádom ezt a sulit. Az életem...na nem mintha nem szeretnék otthon lenni, de azért valljátok be, hogy a Roxfort ezerszer izgisebb. Szóval elváltunk apáéktól, keresztapuéktól és immár ötödszörre is elindultunk a Roxfortba. A kabinban négyen ültünk: James, Lily, Hugo és én. De James hamar megunta a társaságunkat, mert a kabin foglalásunk után öt perccel már le is lépett azzal, hogy ő inkább a saját korosztályához megy. Ő tudja...
Viszont mesélnék egy kicsit mert gondolom meglepődtetek, miért nincs itt köztünk Albus. Azaz igazság, hogy Albus a legjobb barátom volt harmadikig. De Scorpiust választotta. Bővebben: negyedik elején Albusnak döntenie kellett. Ugyanis Scor megutált engem, na nem mintha addig puszi pajtások lettünk volna, de elviseltük egymást. Scor meg én kérdőre vontuk Alt, melyikünkhöz akar tartozni. Egy kis idő múlva megmondta, hogy inkább Scorral tart. Nem értem még máig sem ezt a döntését, hiszen Scor egy kis senki, ha az én véleményemet kérdezitek. Azóta kerüljük egymást. Kicsit azért hiányzik...A vonat döcögött velünk már vagy fél órája. Mind hárman el voltunk foglalva valamivel, mikor valaki megszólalt.- Van itt szabad hely? - a hang kellemes, simogató, fiú hang volt. Felnéztem és megláttam Alan Swant. Barna, egyenes haja kócos volt, de jól állt neki. A fél Roxfort a kegyeit keresi. Persze én nem tartozom abba a félbe. Mondjuk, nem mondanám, hogy nem néz ki jól, de én már mást szeretek, boccs. Szóval állt ott és kérdőn nézett ránk. Először én kapcsoltam.
- Ja, van egy - mondtam és az előttem lévő üres helyre mutattam.
- Köszi - mosolygott és letette magát. Gondoltam most elkezdek vele egy kicsit beszélgetni. Talán még hasznom is lesz belőle.
- Hogyhogy nem volt sehol hely? NEKED biztos tudnának adni más lányok is... - Egy kicsit célozgattam.
- Hát...Scorral és Albusszal ültem, de kiküldtek. Esküszöm az a két gyerek nem komplett. Csak barátkozni akartam - mondta és lebiggyesztette ajkát. Komolyan megsajnáltam.
- Tudod...én a barátjuk voltam egy ideig, de Scor szabályosan kitolt onnan. Megmondta, hogy utál, Albus meg vele tartott. De ez lassan 2 éve... - sóhajtottam. Alan észrevehette, hogy ez egy kicsit fájdalmas volt, ezért megpróbálta más irányba terelni a gondolataim.
- És...hogy vagy? - kérdezte.
- Jól - mosolyogtam. Ez egy kicsit erőltetett kérdés volt. A válaszról meg ne is beszéljünk...jobbat is produkálhattam volna. Egyszer csak, váratlanul beletúrt a hajamba. Ijedtemben lecsaptam onnan a kezét és értetlenül néztem rá.
- Csak nagyon tetszik a hajad...Szeretem a vörös hajat. Pláne ha göndör - mondta, mintha olyan természetes lenne, hogy valaki hirtelen ötlettől vezérelve beletúr az ember hajába csak mert az tetszik neki. Olyan furcsa volt Hugo meg Lily. Mintha észre sem vették volna, hogy ott van Alan. Mindketten csak meredtek egy-egy könyvbe. Nem értettem...indulás óta egyikük sem szólt, csak hogyha muszáj volt. Egymáshoz meg pláne nem szóltak. A gondolkozásban megzavart, hogy Alan egyszer csak megfogta a kezem. Csak azt ne mondja, hogy az is olyan szép...
Elkaptam a kezem és kérdőn néztem a szemébe. Mi lehet ezzel a gyerekkel?
- Miért... - nem fejezhettem be, mert a számra tapasztotta a mutató ujját.
- Csönd, ne beszélj annyit - mondta suttogva. Egyre közeledett, éreztem a leheletét. Lily, Hugo, nem lehet igaz, hogy nem tudtok felnézni abból a könyvből! Átkoztam magamban az öcsém és az unokatesóm. Ekkor a kinyílt a kabin ajtaja.
- Mi folyik itt? - kérdezte egy lányhang. Mikor odanéztem, megláttam a legjobb barátnőmet, Nancyt. Hála az égnek. Alan is odafordult és levette a számról az ujját. - Szállj le a barátnőmről! - mondta Nancy fenyegetően. Alan összehúzta magát és távozott a fülkéből, én pedig őszinte örömmel és hálával mosolyogtam Nancyre, aki ezt csibészes vigyorral viszonozta. Hát igen, ő az én Nancym...
Képek a szereplőkról -->
0 Comments:
Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal