Rainbow Pen

Nagyban készülődünk már a kviddics mérkőzésre. Mondjuk a Hollóhátat eddig mindig levertük, de ki tudja? Lehet, hogy most pont Emily fogja elrontani. Vagy Nancy... neem, Nancy nem olyan kétbalkezes, mint az a kis... na mindegy. Nancy és Nora most a világ talán legboldogabb emberei voltak. Nora és Albus elválaszthatatlanok lettek, kivéve kviddicsen, mert akkor Nora csak a kilátóból nézte szerelmét. Nora most már alig volt velünk, mindig Al társaságát választotta. Ennek köszönhetően pedig Scor egyedül maradt (haha), sokszor láttuk magányosan. Néha odasettenkedett hozzám és mondott valamit, aminek vagy semmi értelme nem volt, vagy nem tudtam mit mondani rá. Nem egyszer kért már bocsánatot tőlem a Három Seprűs találkozás óta, de persze mindig elutasítottam. Késő...
Nancy is elég boldog volt Geraldal. Azért mondom így mert ez az egész úgy indult, hogy Nanc féltékennyé akarja tenni Jamest. Ehelyett kedves barátnőm belezúgott Geraldba, de James még mindig maga Merlin, Nancy szemében. Ez egy ördögi kör, aminek ki tudja mi lesz a vége. Majd az is kiderül... Mindenesetre Nancy és Nora most boldogok. Hogy én? Mondhatjuk, hogy én is... de nem, még mindig nincs barátom, ha erre gondoltok. Szingli vagyok.
Szóval lázasan készülődünk most a mérkőzésre. A Hollóhátasok már gyakoroltak. Éppen a levegőben lebegek szeretett új seprűmön, mikor ezeken gondolkodom. Nem kellett volna pont most elmélyülnöm a helyzetem elemzésében. Egy gurkó jött felém sebesen, én pedig mit sem sejtve fordultam szembe a labdával, későn.
A következő jelenet, amire emlékszem, hogy lefele zuhanok, de ennek is vége lesz, mert földet értem és eszméletemet vesztettem.

A gyengélkedőn ébredtem. Hol máshol? Ki tudja mióta vagyok már itt. Olyan érzés, mintha ezer éves álmomból ébrednék. Nagyon rossz érzés, elhihetitek. Negyed, félórás fetrengés után, felültem és ezzel egy időben kivágódott az ajtó és Nancy jött be sebes léptekkel. Megölelt. De ez nem ám olyan sima, baráti ölelés volt... de nem ám. Nancy a lelket is kinyomta belőlem, szeretete és megkönnyebbülése jeléül. Ilyenkor érzem, hogy nem vagyok egyedül.
Sokáig nem engedett el, és amikor el is engedett, akkor sem magától, hanem mert hirtelen, valami a fejembe furakodott és eltoltam magamtól Nancyt.
- A kviddics mérkőzés!
Nancy nem szólt semmit. Helyette bejött Nora kipirult arccal, pihegve. Mikor meglátta, hogy ülök elmosolyodott.
- Örülök, hogy végre felkeltél. Már nagyon aggódtunk.
- A kviddics mérkőzés - ismételtem, kicsit ingerültebben.
- Rose... Én álltam be helyetted, mert már harmadik napja kómában vagy. Két napig halasztottuk, hátha felébredsz és tudsz játszani, de mivel ez nem következett be, én helyettesítettelek. Most lett vége - fejezte be végül. Tátott szájjal néztem rájuk. Még sosem hagytam ki egyetlenegy kviddics mérkőzést sem! Mért történik mindig minden velem? Szent Merlin, hova tűntél? Miért vagy velem ilyen kegyetlen?
- És... és ki nyert? - nyögtem végül. Nem bírtam mást mondani.
- Ők - biggyesztette le ajkát Nora.
- Tessék? Mondd, hogy csak viccelsz? Mondd! Nora! Nora, ugye ezt nem mondtad komolyan!? NORA!!! - Ekkor Madam Pomfrey jött be és kitessékelte a két lányt, azzal, hogy a beteget nem lehet így felzaklatni. Leszidta őket, mert elmondták nekem, hogy nem mi nyertünk. Hogy történhetett ez?? A Madam odajött hozzám, és megitatott velem valami löttyöt. Pfuj, de rossz íze van... aztán lassan lecsukódott a szemhéjam és mély álomba zuhantam.

Merlin tojás alakú pöttyös labdájára! Mondd, hogy az a múltkori csak álom volt! Mondd, hogy most itt vagyok a gyengélkedőn, pár órával a lezuhanás után, és a kviddics mérkőzés csak egy nap múlva lesz és én addigra felépülök és tudok majd játszani. Igen, ezeken járt az eszem, mikor még ki sem nyitottam a szemem. Aztán végül rájöttem, hogy nem lehet örökké így, becsukott szemmel maradni, úgyhogy kinyitottam, és szemben találtam magam Alannal. Ő épp nagyon-nagyon közel hajolt hozzám. Volt egy gondolatom. Talán Alan épp most akart megcsókolni? Erre hamar megkaptam a választ, mert Alan nem csak akart, de meg is csókolt. Ami a legfurcsább, hogy jól esett és viszonoztam. Az összeborulást csak a becsapódó ajtó zavarta meg. Szétrebbentünk. Scorpius állt ott. Dühösnek látszott. De miért? Miért jött be dühösen hozzám a gyengélkedőre? Hiszen az utolsó négy napban semmi rosszat nem tettem neki. Vagy legalábbis, nem tudtam róla...
- Gond van? - adtam hangot értetlenségemnek.
- Nem, semmi. Bocsi, hogy megzavartalak titeket - azzal becsapta a gyengélkedő ajtaját. Összenéztünk Alannal.
- Ennek meg mi baja van? - kérdezte.
- A számból vetted ki a szót, fogalmam sincs - mondtam és egy csókot nyomtam Alan orrára. - Az előbb nem történt semmi, rendben? - suttogtam a fülébe és visszadőltem kényelmes ágyamra, melyet már négy napja folyamatosan koptatok. Azért olyan puha és meleg...