Rainbow Pen

A történtek óta már három hét eltelt. Igazából semmi különös nem történt. Emily bevallotta, hogy ő volt a tettes, de (sajnos!) Simon nem szakított vele, csak megszidta egy kicsit. Az is kiderült, hogy Simon megígért valamit Jamesnek, amiért az unokatesóm hajlandó volt kiállni a kviddics csapatból. Simon pedig azért vetemedett legjobb barátja kitolásáról, mert azt akarta, hogy Emilyt bevegyék. Ez szánalmas... őszintén szólva kicsit csalódtam Simonban. Már nem is tetszett annyira. Vagyis tetszett, mert hát a kinézete cseppet sem változott (legalábbis rossz irányba nem), csak a viselkedésével voltak gondok. Elszállt magától.
Ami pedig a velem való viselkedést illeti... Teljesen máshogy nézett rám. Nem beszélget velem. Gondolom leszűrte abból az egy mondatból, hogy tetszik nekem. De mindegy, már nem is nagyon érdekelt.
Most éppen a szobába ülve tanulmányoztam a gyönyörű mennyezetet. Senki nem volt ott rajtam kívül. De a magányt nem sokáig élvezhettem. Az ajtón kopogtak. Gyorsan felültem, mert biztos, hogy sem barátnőim egyike, sem Emily volt a kopogtató.
- Ki az? - kérdeztem, miután nehézkesen feltápászkodtam.
- Simon - jött a válasz.
- Nem fogok elmenni, hogy ti itt Emilyvel tudjatok enyelegni. Mi az már nem teszi meg a klubhelyiség? - kérdeztem gúnyosan.
- Nincs itt velem Emily. Bemehetek?
- Ó...gyere - mondtam egy kicsit meglepődve. Vajon hogy rázta le magáról azt a kis dögöt? Ráadásul csak azért, hogy velem beszélhessen? Simon kicsit félősen jött be, gondosan becsukva maga után az ajtót. Látszott, hogy még nem járt lányszobába. A mi szobánkban kupi volt, de pillanatnyilag ez egyikünket sem zavart, ahogy láttam. Vagyis engem nem. Simon végigmért, de nem mozdult az ajtótól.
- Na mi az? Ott akarsz maradni életed végéig? Ne szorongasd a kilincset, nem harapom le a fejed - mosolyogtam. Elengedte, de nem mozdult onnan. - Na mondjad, mi az? - Éreztem, hogy fölényben vagyok, most ő az akit a legkönnyebben zavarba lehet hozni.
- Leülhetek? - Mire bólintottam, ő meg egy széket húzott közel az ágyamhoz és leült rá. - Nos... Azt hiszem a lényegre térek. Tetszem neked?
Tényleg nem totojázott. A lélegzetem elakadt, a szemem kitágult, a szám tátva maradt. Aztán mikor végre észhez tértem, nyugodtan a szemébe néztem.
- Most őszintén, mondj valakit, akinek nem tetszel - mondtam, szinte unottan. Elvigyorodott. Ez meg itt mit mosolyog?
- Akkor jó - mondta és közelebb hajolt. Merlinre, ez nincs eszénél! Kedves, nagyszakállú, varázslók istene
csak most segíts meg. Kicsit elhúzódtam, így nem tudott elérni a szájával. Kivételesen nem kívántam a csókját, ami nagy szó tőlem, hiszen hosszú éjszakákon át az ő csókjáról ábrándoztam.
- Miért jó? Neked barátnőd van, nem is akárki. Más fiú ölni tudna Emilyért, te pedig annak örülsz, hogy nekem tetszel? - Jé de furi ezt így kimondani. Még soha senkinek nem mondtam el nyíltan az ilyesmit.
- Igen... De csak azért, hogy féltékeny legyél, és úgy látom sikerült is - jelentette ki büszkén.
- Szállj le az egekből, mert ez közel sem ilyen egyszerű. Egy: nem teheted ezt Emilyvel! Kettő: én nem akarok már veled járni, mert alaposan félreismertelek! - Arcáról lehervadt a mosoly és én egy kicsit sajnálni kezdtem.
Ebben a meghitt pillanatban berontott Nora, fülig érő mosollyal, de mikor megpillantott minket rögtön visszacsukta ránk az ajtót. Még hallottam a dübörgést, ahogy lefelé rohan a lépcsőn. Vajon mitől van így feldobva? Mindenesetre jó neki...
Még bőszen néztem az ajtót, mikor Simon hirtelen, a vállamnál fogva az ágyra döntött. Közeledett, közeledett...
- Protego! - végre elértem a pálcámat. Ez a varázsige falat tett közénk, ráadásnak Simont még el is lökte. Visszavontam a bűbájt és szúrósan Simon szemébe néztem. - Hogy képzeled... - a szemem összeszűkült. Simon pedig ijedten futott ki a szobából.
Nora pár perc múlva megjelent az ajtóban, még mindig mosolyogva, de egy csipetnyi aggódással a szemében. Szólásra nyitotta a száját, de gyorsabb voltam.
- Na mi ez a nagy öröm? - kérdeztem vigyorogva. Ez nem tettetett vigyor volt ám, hanem igazi! Nem érdekel már az a seggfej...
- Al meghívott randizni. - mosolygott. Már azt hittem, hogy a mosoly majd kettészeli a fejét. Sosem láttam még ilyennek. - A következő roxmortsi hétvégén együtt leszünk. Ketten.
- Az két nap múlva bekövetkezik! De hát ez csodás. És látod, nem is kellett a segítségem! - Odamentem hozzá és megöleltem. Ekkor Nancy is megérkezett.
- No lám mi van? - kérdezte hunyorogva és csatlakozott az öleléshez. Mikor végre eleresztettük egymást, Nancy újból megszólalt. - Szóval, mi is ez a nagy ölelgetés?
- Nora randizni megy Albusszal! - mondtam lelkesen, mit sem törődve azzal, hogy esetleg Nora akarta volna elmondani a nagy hírt. Nancy boldogan mosolygott Norára és egy újabb ölelkezésbe borultunk. Most Nora törte meg a csendet.
- Mi volt az az előbbi, Rose? - kérdezte tőlem. Elmondtam mindent két barátnőmnek. Hogy Simon feljött, elmondta mit mondani akart, aztán meg akart csókolni és még ki tudja mi mást akart tenni, de végül győzedelmeskedtem.
- Hát, drága Rosie, nem csodállak, én is kiábrándulnék ezek után Jam...Simonból - mondta. Nekem ez nagyon gyanús...
- Nanc, beszélhetnék veled négy szem közt? - kérdeztem. - Gyere le velem a klubhelységbe. - Belekaroltam barátnőmbe és egy "bocsi" nézéssel jeleztem Norának. Ő pedig bólintott és boldogan rogyott az ágyára. A klubhelyiségben szerencsére csak James és Albus voltak. Bár Jamesnek nem örültem annyira.
- Disaudio! - mondtam pálcámat a két fiúra szegezve. - Na ezek sem hallanak meg a beszélgetésből semmit - mondtam elégedetten.
- Mit akarsz? - kérdezte cseppet barátságtalanul barátnőm.
- Tetszik neked valaki? - kérdeztem a lényegre térve.
- Rosie...muszáj erre...
- Muszáj! - vágtam közbe.
- Igen - mondta lehajtva fejét. Várta a következő kérdést, és tudta, hogy mi lesz az.
- Ki az?
- James Sirius Potter - mondta ki és közben a közelükben ülő, de semmit sem halló fiúra sandított. Elmosolyodtam. Már sejtettem az ideje. De az olyan aranyos!
- Sejtettem - mondtam elérzékenyülve és átöleltem Nancyt.