Rainbow Pen

 Másnap reggel tele voltam energiával. Felvettem egy világossárga, comb közepéig érő ruhát, és hozzá egy barna színű csizmát.
Még a mindennapi, reggeli veszekedés sem vette el a kedvemet. A megbeszéltek szerint Ryan értem jött. Együtt mentünk be az iskolába. Amikor kiszálltam a kocsijából mindenki tátott szájjal, és boci méretű szemekkel bámult. Ryan átkarolt. Boldog
voltam, mert azt hittem, hogy minden a régi. Egyszer csak egy elkényeztetett hangú fiú szólt a hátunk mögött:
- Hey, Ryan! Új csaj?? - Ryan gazdag barátai voltak. A fiú el kezdett kuncogni. Ryan hátrafordult, ahogy én is.
- Sziasztok srácok! - kínosan mosolygott. - Ő itt Alice.
- Jaa... Azt hittük, hogy már lecserélted. Nem jössz velünk?
- Mi az, hogy lecserélt??? - kérdeztem a velem szemben álló fiútól. Fel voltam háborodva. Hogy kérdezhet ilyet? Milyen neveletlen. Egy szóval bunkó.
- Srácok, mit szóltok, ha ti előre indultok, és én majd jövök? - látszott, hogy Ryan el akar rejteni valamit előlem.
- Te semmit sem tudsz? Ja Ryan, meggondoltad magad?
- Miről beszél ez? Ryan magyarázd meg!
- Fiúk menni akartatok, nem?? - most már nagyon ideges volt. Biztos voltam benne, hogy titkol valamit. - Majd mindent elmondok.
- Nem. Itt és most magyarázd meg.
- Jó nyugodj meg. Úgy volt, hogy elmegyek bulizni, és hogy keresek valakit, aki szeret, mert azt hittem, már nem érdekellek. Igazából magányos voltam. Neked meg sok problémád volt. Hidd el...
- Hrrrr... - Anyuci kisfia vissza próbálta fojtani a röhögését. Egyik pillanatban még Ryan szemében néztem, a másikban már a fiúra szögeztem a tekintetemet. Mit talál olyan viccesnek?
- Ryan, te hazudsz!
- Nem, dehogy. Jól tudod, hogy sose hazudnék neked. - a hangja nyugodt volt, de érzékelhető volt egyféle félelem.
- Na jól van. Majd összefutunk haver. Mi húztunk.
- Én is megyek. Órám van. - elindultam, de Ryan megragadta a karomat. Visszanéztem.
- Ugye hiszel nekem? - Hát a magyarázata nem volt egyértelmű. Valóságosnak sem tűnt.
- Persze, de most mennem kell.
- Jó, szeretlek. - A szemében néztem, mosolyogtam, és közben bólogattam egyet. Mi mást mondhattam volna? A szívem összeszorult, és tudtam, hogy semmi sem változott. Én hülye. Hogy hihettem, hogy egyik napról, a másikra valaki  megváltozik. A csizmám a folyosón kopogott. Mindenki kint beszélgetett. Az iskola üres volt. Nem tudtam, hogy mi történik. Semmire sem voltam képes gondolni. Az egyetlen, amikre koncentráltam az volt, hogy megtudjam mi folyik a hátam mögött. Az utolsó órám után, épp a szekrényem felé tartottam, amikor megláttam Chris-t, a gazdag fiút. Egy gondolat hasított belém. Egy kis hangocska azt mondogatta, hogy „Menj oda! Tudd meg az igazságot.”. Szinte oda rohantam. Megragadtam a vállát, amitől megfordult.
- Beszélnem kell veled!
- Persze baby. Mikor, és hol?
  - Most, és kint.
- Olyan sürgős?
- Igen. - Kimentünk a hátsó udvarra. Egy kicsit eltávolodtunk az iskolától. Ekkor vontam kérdésre a meglepett srácot.
- Ki valójában Ryan? Mond meg az igazságot!
- Milyen igazságot? - látszott rajta, hogy tudja miről beszélek. Nagyon rosszul hazudott. Plusz azon kívül nincs más közös témánk.
- Tudod, hogy miről beszélek. Ne tégy úgy, mint ha meg lennél lepődve. Az igazságot akarom tudni, és te segíthetsz. Ha nem te mondod meg, akkor más. Kérlek ne nehezítsd meg a dolgomat.
- Jól van. Elmondom, de csak azért, mert kedvellek, és szerintem jobbat érdemelsz Ryannal. - A végén még kiderül, hogy az elkényeztetett fiúcska jó fej.
- De én ismerem Ryant. - Felráncolt homlokkal csodálkoztam. Vajon hogyan tud valaki ennyire megváltozni. - Vagy legalábbis azt hiszem.
- Lehet, hogy ismered, de a régi Ryant. Az új Ryannak semmi köze nincs a régihez. Ez a Ryan csak is azért él, hogy lányokat és pénzt szerezzen. Mióta is jártok?
- Igazából nagyon rég óta ismerem, de körülbelül fél éve vagyunk együtt.
- Ha... Szegény... Te semmit sem tudszT Ryan eddig tucatnyi lányt csábított el, és le is fektette őket. Másnap meg elhagyta szegényeket. Egyszer csak észrevette, hogy már nem foglalkozol vele. Meg látott is valamit Rickkel a kertben. Akkor megfogadta, hogy visszacsábít. Azt hiszi rólad, hogy a tulajdona vagy. És az ő birtokához senki sem nyúlhat. - Elképedve néztem a fiatalembert. Nem akartam hinni a fülemnek. Ez az a Ryan, akibe beleszerettem??? Nem hiszem. - Tehát azt tervezi, hogy visszaszerez, és kihasznál. Te vagy az egyetlen, aki még nem dőlt be neki. Idézem: Csak ő nem járt még az ágyamban.
- Sz... Szó-szóval nem is érdeklem?
- Nem tudom, hogy mi volt, de abban biztos vagyok, hogy semmi mást nem akar tőled, mint egy éjszakás kalandot.- Oldalra néztem. Még mindig nem tudtam feldolgozni az elmesélteket. - Bocsi, áám, Alice, ugye?
- Igen.
- Nekem mennem kell. Remélem most már nem esel bele a csapdájába. Vigyázz magadra. - A fiú összevissza hadonászott a kezével. Látszott rajta, hogy olyan kényelmetlenül érzi magát, hogy minél gyorsabban eltűnne innét.
- Aham, köszi – megint bólogattam. A fiú elment, és egyedül maradtam a füves terepen. Úgy éreztem magam, mint egy bárányka, akit csapdába csalt az aljas farkas. Elejtettem a könyveket, amik a kezemben voltak, és lerogyottam a fűre. A torkomban egy óriási gombóc képződött. Nem tudtam se nyelni, se lélegezni. A szemem könnyes volt, oly annyira, hogy a könnyecskék kipotyogtak, végig gördültek az arcomon, majd a gyepre érkeztek. Eláradt az eső. Ott ültem egyedül és sírtam. Éreztem, ahogy a hideg esőcseppek a bőrömön folynak le. Összekevertek a könnyeimmel. A ruhám teljesen átázott.
- Szia! Jól vagy? - mielőtt megtudtam volna, hogy ki beszél hozzám, automatikusan letöröltem az arcomról a könnyeket, és csak aztán néztem fel. Ott volt ő – Rick. A aranyszínű szemeivel bámult. Aggodalom ült ki az arcán. Észrevette, hogy sírtam. - Jól vagy? - ismételte meg a kérdését. Nem tudtam rögtön válaszolni.
- Am... Igen – vágtam oda. - Semmi bajom. - Lesütöttem a tekintetemet.
- Biztos? Mert, aki jól van, nem ül egyedül az esőben. - Rick az állam alá helyezte a mutató ujját, és felemelte a fejemet olyan szemszögbe, amiből a szememben nézhet.
- Te sírtál?? - hangja annyira megnyugtató volt. De attól most még jobban rám jött a sírás.
- Nem, ez csak az eső. - Ma már másodszor hazudok. Életemben nem volt olyan nap, amikor annyiszor hazudtam.
- Alice, ne hazudj! Piros a szemed. - Már nem bírtam tovább. Elbőgtem magam, és a nyakában ugrattam. Éreztem, hogy nem tud mit csinálni. Aztán csak átkarolta a derekamat. A bőre sima és hideg volt. Az ölelése megnyugtató. Halottam a lélegzését. A fejem a vállán pihent. Rick keze a fejemtől kezdve, a hajamat át, a derekamig végig simogatott. Az esőben öltünk, összeölelkezve.
- Gyere, haza viszlek. Nem szeretném, ha megfáznál. - bizonyára érezte, hogy remegek, mert levette a kabátját és a vállamra rakta. Felsegített, majd felvette a könyveimet. Elindultunk a suli parkolója felé. Amikor odaértünk, nagyon meglepődtem. Egy fekete sportkocsi várt. Rick kocsija.
- Szálj be – mosolygott a reakciómat látva. A mosolya annyira szép volt, hogy nekem is mosolyognom kellett. - Örülök, hogy jobban vagy.
- Miből gondolod?
- Hát rám mosolyogtál. - Erre a megjegyzésére már nevetnem kellett. Nem tudtam visszafojtani, így hát kitört belőlem a nevetés.

Képek  a szereplőkról -->