Rainbow Pen

Mikor reggel felkeltem, Nancy már nem volta szobában, a kép másik lány pedig még aludtak. Kimásztam az ágyból és elmentem tusolni. Már a harmadik napomat kezdem ötödikesen. Ma kezdődik a tanítás. Hát mit mondjak, nagyon várom. Mikor végre kikászálódtam a fürdőből, Nora már az ágyán ült és álmos szemekkel pislogott a világba.
- Jó reggelt - mosolyogtam. Ő egy bólintással jelezte, hogy értette és köszöni. Lementem a klubhelységbe és ott találtam Jamest, Nancyt és Lilyt susmorogni. James vett észre először és felegyenesedett.
- Szia! - vigyorgott rám. Visszamosolyogtam, de többre nem méltattam...nem tehetek róla, de engem jobban érdekelt, hogy miről beszélnek.
- Miről susmorogtok itt? - kérdeztem csípőre tett kézzel.
- Az én férfias bájomról - mosolygott James és közben büszkén felemelte a fejét. Hát igen...Jamest sem az önbizalom hiánya miatt szeretjük.
- Ha-ha, de most komolyan - mondtam. Kicsit kezd idegesíteni, hogy titkolódznak. Ekkor lépéseket hallottam a lépcső felől. Megfordultam és megláttam az én drágalátos öcsémet. Odamentem hozzá és megöleltem. Nem is tudom, mi ütött belém...talán szeretet hiány.
- Hé, Rose, engedj el - mondta zavartan Hugo. Elengedtem és mosolyogva megborzoltam vörösesbarna haját.
- Jó reggelt - köszöntem neki én is, és nem megfeledkezve sugdolódzó barátaimról, visszafordultam hozzájuk.
- Szóval? Mi a susogás tárgya?
- Egyszer megtudod, Rosie. Ígérem - bizonygatta Nancy. Hát jó...ha ezt akarja. Azzal felszaladtam a lépcsőn. Emily még mindig békésen szunyókált. Eszméletlen ez a csaj. Akár egy egész évet is bírna egyszerre aludni. Elővettem a pálcám és Emilyre irányítottam.
- Aquamenti! - mondtam a varázsigét, erre Emily csurom víz lett. A lány, ahelyett, hogy visszatámadott volna, vagy elkezdett volna kiabálni velem, csak ennyit mondott még mindig csukott szemmel:
- Neked is jó reggelt, Rose - elmosolyodott. Hiszen megszokta már...tavaly is gyakran ébresztettem így. Lassacskán ő is felült az ágyban, egy nagy ásítás kíséretében.
- Emily, te sem tudsz semmit, arról, hogy Nancy, James és Lily min susmorognak? - kérdeztem. Hátha ő tud valamiről...de tévedtem.
- Miért, susmorognak? - kérdezett vissza, felhúzott szemöldökkel. Ezzel nem lettem kisegítve. Nem igaz...én túl kíváncsi vagyok ahhoz, hogy csakúgy játszanak az idegeimmel.
Miután Emily is lefürdött és megmosta a haját (mert persze az egyik reggel sem maradhat el), lementünk reggelizni a nagyterembe. Addigra Nancyék is abbahagyták a beszélgetést és velünk tartottak. Lent egyik oldalamon Lily ült, Hugo pedig a másikon. Egy idő után elkezdtek veszekedni a fejem felett.
- Elég legyen! - szóltam közbe. Mindketten elhallgattak. - Mi lenne, ha te, Lily megbarátkoznál a gondolattal, hogy a barátodnak egy Mardekáros tetszik? Neked meg, Hugo nem kéne olyan rohadtul sértődősnek lenned!
Nem szóltak semmit. Hát jó...ők tudják, én megtettem, amit tudtam. Éppen visszahajoltam a tálamhoz, hogy tovább fogyasszam a reggelimet, mikor mögülem megszólalt ugyanaz a bársonyos, fiúhang, mint a vonaton.
- Á, hát itt vagy - szólt. Hátra sem fordultam, úgy válaszoltam.
- Itt.
Pár másodperces csend támadt, de tudtam, hogy még mögöttem van. Egyszer csak éreztem, hogy az ujjaival végig gurgulázik a gerincemen. Jól eset, de ezt azért mégsem...Megfordultam és lecsaptam a kezét. Villámló szemekkel néztem fel rá, de ő csak mosolygott. Aztán egyre közeledett az arca az enyémhez. Először azt hittem meg akar csókolni de helyette ezt súgta a fülembe:
- Ma délután várlak a Griffendél klubhelységében, 6kor. Te döntöd el, hogy le jössz-e, vagy sem. Várlak. - Azzal elment. Mikor visszafordultam, egy értetlen szempárral találtam szemben magam. Nancy kék szemei voltak azok. A fejével biccentett, hogy menjünk ki a teremből és beszéljük meg. Emily észrevette az apró jeleket, amikkel kommunikáltunk és velünk tartott. Nora...ő Albusszal beszélgetett. Nem akartuk megzavarni, úgyhogy nem hívtuk ki.
Mikor kiértünk, figyelemmel néztek rám. Gondolom várták, hogy elkezdjem. Nagy levegőt vettem és elmondtam, hogy Alan végig simította a hátam, de lecsaptam, aztán Alan elsuttogta, hogy ma este a Griffendél klubhelységében vár.
A nap nagyon lassan ment. Az egyetlen amit élveztem, a gyógynövénytan volt Neville Longbottom professzorral. Neville régi barátja apának és Harry nagybácsinak. Van hogy meglátogat minket és akkor nagyon jókat szórakozunk. Neville igazán nagyszerű ember, ha szabad ilyet mondanom a tanárunkra. Az órái pedig egyszerűen fantasztikusak! Hála neki, a gyógynövénytan a kedvencem.
Este ötkor a klubhelységben beszélgettünk. Ott volt James, Lily, Hugo (immáron kibékülve), Albus, Simon (!), Emily, Nancy, Nora és természetesen én. Alan nem volt ott (hála istennek). Azaz igazság, hogy még nem döntöttem el, menjek-e. Nancy azt mondja, menjek (hisz tudjátok milyen vagány), Emily is azt mondja és Nora mi mást mondana mint, hogy ne menjek?
Fél hat körül felmentünk a hálóba. Nancy lent maradt. Én ezt nem értem. Gondolom megint Jamesszel sugdolódznak.
- Akkor mi legyen? - kérdeztem utoljára Emilyt.
- Jaj, Rose! Még mindig ezen rágódsz? Ne legyél már olyan, mint Nora. Megmondtam, hogy szerintem menj le, nem? - mondta Emily mérgesen. Jól van, jól van. Tényleg sokat kérdeztem ma erről. Én is ideges lennék, ha ezzel nyaggatnának.
A maradék időmben tanultam és megcsináltam a házi dolgozatot átváltoztatástanból. Eldöntöttem. Lemegyek. Hiszen Nancy és Emily is ezt mondta. Nora pedig...ilyen helyzetben az ő véleménye számít a legkevesebbet. Miután ezt megvitattam magammal, leindultam a klubhelységbe.
Alan már ott várt rám, a fotelban ülve. De nem volt egyedül. Szemben vele ott ült James és Simon. Pedig annyira nem kellene pont most itt lennie...nem akarom, hogy lássa, ahogy ezzel a nőcsábásszal találkozgatok. Mikor Alan észrevett, legcsábosabb mosolyát dobta felém. Azért nem mondom, hogy nem néz ki jól...
- Na, mehetünk? - kérdi tőlem.
- Menni? Hová? - értetlenkedem. Erről nem volt szó.
- Majd meglátod - mosolygott még mindig. Felállt és belém karolt. Na ne. Láttam, ahogy Simon és James követnek minket a tekintettükkel. Francba...
Kimentünk a klubhelységből. A szívem a torkomban dobogott. Azért bevallom egy kicsit ideges voltam, hogy most ez mi akar lenni. Sokáig sétáltunk kerülő utakon, hogy véletlenül se tudjam, merre menjünk, meg persze, hogy kikerüljük a prefektusokat. Megálltunk. Alan mormolt valamit és megjelent a szükség szobájának ajtaja. Beléptünk. Egy teremben álltunk. Nem volt ott senki és semmi. Alan csettintett mire megszólalt egy lassú, nyugodt zene. Alan mindkét karjával átkarolta a derekam és ritmusra elkezdett imbolyogva táncolni. Hogy én mit csináltam? Önkívületi állapotban átfogtam a nyakát, és együtt mozogtam vele. Nem is értem magam...